Az első, de annál fontosabb lépés!

Az első, de annál fontosabb lépés!

Az EFTA Szabályozó Hatóságnál (ESA) az izlandi vérkancák témájában benyújtott panaszokat követően az ESA hivatalos figyelmeztető levelet küldött az izlandi kormánynak 2023. május 10-én. Az izlandi minisztérium ma bejelentette, hogy a jelenlegi szabályozást hatályon kívül helyezi, és a vemhes kancák vérének tartása és gyűjtése a tudományos célokra felhasznált állatok védelméről szóló 460/2017 rendelet hatálya alá esik.

Ez a rendelet a tudományos célokra használt állatok jólétével foglalkozik, és célja annak biztosítása, hogy az ilyen célokra használt állatok ne legyenek kitéve szükségtelen stressznek. A 4.1. pont szerint a fenti célú állattartás engedélyhez kötött, jogsértés esetén az engedélyt az állategészségügyi felügyelet visszavonhatja. A 10. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy nem végezhető állatkísérlet, ha létezik más elismert módszer, amely nem foglalja magában laboratóriumi állatok felhasználását a kívánt hatás elérése érdekében.

Az első, de annál fontosabb lépés!

Lóbarátság – nyertes fotók!

Lóbarátság – nyertes fotók!

Összesítettük a szavazatokat

Összesítettük a szavazatokat és nagy örömünkre szolgál, hogy kihirdethetjük a nyertes fotókat, amelyek július, augusztus és szeptember hónapokra kerülnek a naptárba.

Gratulálunk Alice Linnebachnak, Christiane Dingsnek és Uwe Saßmannshausennek, akiknek a fotói kapták a legtöbb „lájkot”!

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki részt vett akár egy fénykép elküldésével, akár a nyertes lóbarátság fotók kiválasztásában!

„KÜLÖNLEGES PILLANATOK”

Már elkezdődött az idei fotópályázat utolsó fordulója. A „KÜLÖNLEGES PILLANATOK” témához október 26-ig küldhetitek be fotóitokat.

Ebben a témakörben szeretnénk fotókat látni az izlandi lovával töltött legértékesebb pillanatokról.

Ez lehet az első alkalom, amikor megnyertél egy versenyt, egy pillanatnyi számodra kiemelkedő teljesítmény az edzés során, vagy egyszerűen csak egy különleges pillanat, amikor csak élvezted a lovad társaságát. Nem kell a leglenyűgözőbb fotónak lennie, feltéve, hogy egy számodra jelentőségteljes pillanatot mutat be!

Várjuk szeretettel az izlandi lovakról készült fantasztikus fotókat mégegyszer utoljára ebben az évben, és izgatottan várjuk, hogy mely fotók nyerik el helyüket az októberi, novemberi és decemberi naptárba!

Fákurba, de gyorsan!

Fákurba, de gyorsan!

Ezzel elindultak… elindult a legújabb FEIF Virtuáis túra

A lovasok „Fákurba, de gyorsan”, a Landsmót 2024 helyszínére, Reykjavíkban indulnak. Az ötlet egyszerű: a következő év során a versenyzők megszámolják és összeadják a saját maguk által megtett kilométereket. A céltávolság az otthonod és a helyszín közötti távolság.

A túrákat a FEIF weboldalán lehet regisztrálni, és minden hónapban megosztásra kerül a csoporton belüli összesítést.

Mivel a legtöbb versenyző számára Izland meglehetősen távol van, a csapatok együttműködhetnek, és összeadhatják a kilométereiket, hogy időben eljussanak Reykjavíkba. Ingyenes regisztrációért és további információkért lásd: https://www.feif.org/leisure-riding-dept/virtual-ride/

Csatlakozz Te is!

A túra minden évben egy új Facebook-csoportot is indít – itt osztják meg a résztvevők az út során megélt összes kalandjaikat.

Csatlakozz te is a https://www.facebook.com/groups/1343987773218119 oldalon.

Az idei év újdonsága az Instagram, kérjük, hogy használd a #feiforg és a #feifvirtual hashtageket. A FEIF virtuális lovaglása nagyszerű módja annak, hogy találkozzunk a világ minden tájáról érkezett izlandi lovasokkal. Sok esetben ami „virtuális” kapcsolatnak indul, hamarosan valódi találkozásokba és egyre szövődő barátságokba torkollik.

 Boldog töltölést!

Fotó: Seline Vogel, fotóverseny 2023

Testtömeg kutatás a 2023-as Világbajnokságon

Testtömeg kutatás a 2023-as Világbajnokságon

A Hólar Egyetem kutatóinak egy csoportja a FEIF-fel és a világbajnokság szervezőbizottságával együttműködve kutatást és adatgyűjtést végzett a lovasok és lovak súlyáról az oirschoti rendezvény hivatalos rajtja előtti hétvégén (2023. augusztus 6-án).

testtömeg kutatásA kutatás célja az volt, hogy adatokat gyűjtsünk az izlandi lovas sportokban legmagasabb szinten versenyző lovasok és lovak testsúlyáról.

A világbajnokság ideális helyszín volt ehhez az adatgyűjtéshez, hiszen a FEIF-országok legjobb lovasai és lovai gyűltek össze, ráadásul ez egy nemzetközi verseny szabványos környezetben.

 

A világbajnokságon induló lovak egészségesek, megfelelő alkatúak és edzettek.

Ezenkívül rendkívül érdekes és értékes adat a lovak által hordott lovasok súlyának mérése és regisztrálása is. Több mint 100 lovasról és lóról gyűjtöttek adatokat, 17 különböző nemzetből.

A következő lépés most az összegyűjtött adatok elemzése, amelyet Johannes Amplatz egyetemi hallgató végez Guðrún Jóhanna Stefánsdóttir felügyelete mellett.

Az eredményeket ezután  publikálják, a cél egy lektorált tudományos cikkben való közzététel. Az eredményeket az általános média csatornákon keresztül ismertetik majd a nyilvánossággal.

A kutatócsoport szeretné emlékeztetni azokat a versenyzőket, akik részt vettek a vizsgálatban, és még nem töltötték ki a kérdőívet (KATTINTS IDE), hogy szánjanak erre körülbelül 10 percet.

A kutatócsoport szeretne köszönetet mondani minden versenyzőnek, aki részt vett, és hálás a csapatvezetők, oktatók, a FEIF és a világbajnokság szervezőbizottságának minden segítségéért. Ilyen volumenű kutatás csak az izlandi lóközösség együttműködéseként valósítható meg.

FEIF Tollpihe Díj

FEIF Tollpihe Díj

Az izlandi lovaink jólétének javítása érdekében a lovastudás fejlesztésére irányuló folyamatos erőfeszítések során a FEIF igazgatósága 2002-ben új díjat alapított: a FEIF Tollpihe Díjat (FEIF Feather Prize).

A kitüntetés célja a jó lovaglás és a jó lovas szakember ösztönzése, és egyfajta tisztelgés a pihekönnyű lovaglás előtt. A díjazott lovasok példát mutatnak az izlandi lovas világnak.

A FEIF Tollpihe Díjat évente egyszer, egy adott eseményen ítélik oda az arra érdemesnek tartott versenyzőnek. A COVID és a FEIF Ifjúsági Kupa törlése miatt a díj 2021-ben és 2022-ben nem került átadásra. 2023-ban a 2023-as világbajnokság bírói úgy döntöttek, hogy a díjat a német Susanne Birgissonnak ítélik oda. Gratulálunk!

Tollpihe Díjazottak

Fotó: Neddens Tierfoto

error: Content is protected !!