2023 Világbajnokság, Elődöntő beosztás

2023 Világbajnokság, Elődöntő beosztás

A 2023-as év legnagyobb rendezvénynek – az Oirschot-ban megrendezésre kerülő Izlandi Lovas Világbajnokságnak – kihirdetésre került az első verseny beosztása. Megvetted már a jegyed?

A beosztás még változhat a sport versenyszámban regisztrált ló-lovas párosok és a tenyésztési kiállításra feliratkozott kancák és mének számától függően.

 

https://www.wc2023.nl/

FEIF lovaglás – ‘Irány Hella’

FEIF lovaglás – ‘Irány Hella’

Miután 11 hónapig Landsmót 2022 irányába haladt a virtuális lovaglás, lassan a végéhez közeledik.

70 lovas a világ minden tájáról türelmesen gyűjtögette a nyeregben töltött kilométereket, majd összeadták, és felmérték az otthonuk és Hella közötti távolságot.

A legtöbbjüknek ez olyan nagy távolság, hogy egyedül képtelenség összegyűjteni, így csapatokat alkottak és összeadták a km-eket. Ez alapján a számítás alapján 5 csapat már meg is érkezett.

Gratulálunk Belgium, Svédország és Nagy Britannia csapatainak! A többiek is közel járnak már…

Miközben minden lovaglás valójában megtörténik, és a lovak sörénye csak úgy lobog a szélben, a lovasok között a kapcsolattartás leginkább Facebook-on történik, ahol a résztvevők képeiket és történeteiket is megosztják egymással, csakúgy mint sikereiket és bánataikat is. Ugyan Landsmót egyszer véget ér, de a kaland folytatódik.

Figyeljétek felületeinket, hiszen közeledik a következő virtuális lovaglás, a 2023-as Világbajnokságra:’Irány Oirschot’.

Nyílt levél a PMSG termékenységi hormon használatáról, importálásáról és gyártásáról

Nyílt levél a PMSG termékenységi hormon használatáról, importálásáról és gyártásáról

A FEIF előterjesztése alapján az Európai Lovas Hálózat (European Horse Network – EHN) arról döntött, hogy tudományos szempontból hoz döntést ez ügyben, az Európai Lovas Állatgyógyászok Szövetsége (FEEVA) jelentése alapján, miszerint le kell állítani mind az importot, mind a PMSG és egyéb kapcsolódó termékek európai gyártását ha a lovakra vonatkozó vérvételi előírások nem felelnek meg az állatjóléti szabályoknak. (A FEEVA állásfoglalása ezen a linken olvasható)

Az Európai Bizottság válasza nyomán, miszerint nem kívánják teljesíteni az Európai Parlament azon felhívását, hogy tiltsák be a PMSG import és hazai előállítását, 20 állatvédő egyesület nyílt levelet tett közzé, amelyet eljuttatott az Európai Bizottsághoz.

A jóléti szervezetek arra kérték az Európai Bizottságot, hogy legalább ismerje el és közölje, hogy a hormon hazai előállítása sérti az uniós jogszabályokat, és építsen a jövőbeni lehetőségekre a termelés, a behozatal és a felhasználás betiltására azáltal, hogy az állatjólétet beépíti a helyes gyártási gyakorlatba, amelyeket az exportőröknek be kell tartaniuk.

A FEIF elítéli a vérfarmokban a kancákkal folytatott gyakorlatokat és rossz bánásmódot, és támogatja a nyílt levelet aláíró állatvédő egyesületek megközelítését.

 

Nyílt levél

Nyílt levél a PMSG termékenységi hormon használatáról, importálásáról és gyártásáról

Nyílt levél a PMSG termékenységi hormon használatáról, importálásáról és gyártásáról

A FEIF álláspontot foglalt a vemhes kancák (‘vérkancák’) vérének a PMSG gyártásában történő használatáról. Bizonyos országokból túlkapásokat jelentettek, miszerint túl sok vért vettek, vagy csikó vetélést idéztek elő, hogy a kanca mihamarabb vemhes legyen.

A FEIF előterjesztése alapján az Európai Lovas Hálózat (European Horse Network – EHN) arról döntött, hogy tudományos szempontból hoz döntést ez ügyben, az Európai Lovas Állatgyógyások Szövetsége (FEEVA) jelentése alapján, miszerint le kell állítani mind az importot, mind a PMSG és egyéb kapcsolódó termékek európai gyártását ha a lovakra vonatkozó vérvételi előírások nem felelnek meg az állatjóléti szabályoknak. (A FEEVA állásfoglalása ezen a linken olvasható)

Az Európai Bizottság válasza nyomán, miszerint nem kívánják teljesíteni az Európai Parlament azon felhívását, hogy tiltsák be a PMSG import és hazai előállítását, 20 állatvédő egyesület nyílt levelet tett közzé, amelyet eljuttatott az Európai Bizottsághoz. A jóléti szervezetek arra kérték az Európai Bizottságot, hogy legalább ismerje el és közölje, hogy a hormon hazai előállítása sérti az uniós jogszabályokat, és építsen a jövőbeni lehetőségekre a termelés, a behozatal és a felhasználás betiltására azáltal, hogy az állatjólétet beépíti a helyes gyártási gyakorlatba, amelyeket az exportőröknek be kell tartaniuk.

A FEIF elítéli a vérfarmokban a kancákkal folytatott gyakorlatokat és rossz bánásmódot, és támogatja a nyílt levelet aláíró állatvédő egyesületek megközelítését.

 

 

Nyílt levél

error: Content is protected !!