Egyesület / Egyesületünk története

EGYESÜLETÜNK TÖRTÉNETE

Egyesületünk 

TÖRTÉNETE

Az első figyelemre méltó kezdeményezésünk megalakulásunk évében, 2009-ben a Lovak és Emberek elnevezést kapta. A rendezvény a tatai lovas hagyományokra hívta fel a figyelmet, és azok újjáélesztését tűzte ki céljául, hiszen Tata meghatározó része volt a történelmi lovaséletnek, illetve a lovasélet a történelmi Tatának.

Gyönyörű fogatok és szépen felöltözött lovasok csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz. A nem várt óriási érdeklődés megerősítette az egyesület számára, hogy érdemes minden évben hasonló programot szervezni.

A rendezvényünk pár év elteltével kinőtte magát városi programmá, így született meg a hagyományt teremtő Szent György nap, mely április 24-hez, a lábas jószág legelőre kihajtásához kapcsolódik. Ezeken a lovas napokon számos lovas hagyományőr, huszár, dámalovas, szabadidomító és még sokan mások mutatkoztak be az ország több részéről.

„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

Sebő Ferenc

A SZENT GYÖRGY NAPI LOVASÜNNEPRŐL ÉS A MIHÁLYNAPRÓL RÖVIDEN:

Ha az évkört a mezőgazdasági munkák szempontjából két félévre, egy nyárira és egy télire bontjuk, két fordulópont adódik: Szent György és Szent Mihály napja.

„Áldott a Szent György, átkozott a Szent Mihály!” – köszöntötték egymást április második felében a jószág kihajtására készülő pásztoremberek, annak tudatában, hogy amíg a sárkányölő György vitéz jeles névünnepe az igazi meleg idő évadjának nyitányát jelöli, a szeptember végi Mihály arkangyal napja ennek a végét jelöli.

Mindeközben egyre jobban nyitottunk a jövő generációja, a gyerekek, főként az óvodások felé, hisz az ő feladatuk lesz ezeket a csodás hagyományokat tovább éltetni.

Ennek apropóján született meg a gondolat a vezetőség egyik tagja Múth János fejében, hogy a lábas jószág legelőről behajtásának időpontjára, Szent Mihály napjára (szeptember 29.) szervezzünk Lóvoda napot. Ehhez a fantasztikus kezdeményezéshez csatlakozott Tata önkormányzata és összes óvodája. Minden évben közel 800 gyermek „fertőződik meg” a lovak iránt érzett szeretettel, ezáltal hozza közelebb a lovakat a felnövekvő generációkhoz. Hisz mottónk az: „Amit adsz, azt kapod vissza.”

Egyesületünk idővel átvette a Tata Város Nagydíját is magában foglaló díjugrató verseny rendezését, emléket állítva Tata régmúlt lovassportjának, hiszen:

A 19. század második felében Esterházy Miklós gróf a mai Kertváros területén megépítette a lóversenypályát, és meghonosította Tatán az évenkénti rendszeres lóversenyeket. Ezen a pályán az első versenyt, 1886. szeptember 30-án, 3-4 ezer Budapestről és Bécsből érkező vendég nézhette végig. A gróf a lóversenypálya mellett saját költségén, vasúti megállót építettet Tóvároskert néven. Az idomárok egyöntetűen elismerték, hogy az országban a futólovak idomítására legalkalmasabb a „tatai gyep.”
Forrás: Wikipédia

2019-ben egy újabb mérföldkőhöz érkezett az egyesületünk. Az akkor 10 éves fennállását ünneplő non-profit szervezet egyhangúlag úgy döntött az éves közgyűlésén, hogy a Magyarországon még nem jegyzett izlandi lófajtával kibővíti alapszabályát és tevékenységét. Ezt megelőzően már folytak tárgyalások a Nemzetközi Izlandi Lovasszövetséggel (FEIF), hogy az átalakult egyesület teljes jogú tagjává válhasson a világszövetségnek. A FEIF minden előírását maradéktalanul tudtuk teljesíteni, így 2020.január 30-án Izlandon a FEIF konferenciáján bizalmat szavaztak nekünk, és teljes jogú taggá választották egyesületünk által Magyarországot.

Ettől a ponttól kezdődően már nem csak Tatát, hanem az egész országot képviseli szervezetünk, a Magyar, Izlandi Lovas Egyesület. Ez a feladat egyben gyönyörű, óriási kihívás és hatalmas felelősség, amely meghatározza a lovas életünket a jövőben.

FEI és FEIF aláírta a Hivatalos Elismerő Nyilatkozatot

Kötelességtudatunkat és felelősségünket tovább fokozta az a fantasztikus hír, hogy 2021. áprilisában a FEI és FEIF aláírta a „Hivatalos Kölcsönös Elismerő Nyilatkozatot”.

Egyesületünk története képekben

GALÉRIA

error: Content is protected !!