Tölt dallamok

Tölt dallamok

A Közép-Európa Bajnokság és az Északi Bajnokság alkalmával Henning Drath rendkívül érdekes szemináriumot tartott a FEIF Ifjúsági Bizottság támogatásával.

A Szeminárium résztvevői arról tanultak, hogy miért fontos a zene az Izlandi lovas bajnokságon és hogy a megfelelő zene hogyan javíthatja a ló és a lovas bemutatóját.

Henning különböző bemutatók segítségével nyitott beszélgetésben prezentálta a látvány, a hallás és a felkeltett érzések harmóniájának fontosságát. A zene hozzájárul a verseny összenyomásához. Hogyan választunk zenét egy kis termetű lónak? Egy lassabb lónak? Milyen zene gyakorol hatást a közönségre és készteti őket arra hogy tapsoljanak a zene és a ló ritmusára? A helyes zene kiválasztásának az a célja, hogy a ló szépségét tovább fokozza, hogy a közönség figyelmét odavonzza, és hogy a bírók lábai is az ütemre mozogjanak és magasabb pontokat adjanak.

Köszönjük, hogy Henning-nek, hogy megosztotta velünk gondolatait ebben a témában és a résztvevőknek is köszönet a szuper hangulatért a szemináriumok során.

Fotók: Henning Drath

Szöveg: Maja Borg, FEIF Youth Committee

Túlélni Izlandon

Túlélni Izlandon

TÚLÉLNI IZLANDON – a legnagyobb állóképességi verseny

A Landssamband hestamannafélaga izlandi lovas egyesület CSODÁLATOS állóképességi versenyt szervez!

Holnap kezdődik a 280 km-es verseny, ami 4 napig tart. Az útvonal az izlandi felföldön keresztül vezeti a versenyzőket.

A világ minden tájáról 10 csapat indul ezen a látványos eseményen!

Állatorvosok rendszeresen ellenőrzik a lovak jólétét, és a lovasoknak 25-35 km-enként lovat kell cserélniük.

Csodálatos és nagyon egyedi esemény, ahol sokkal jobban kell összpontosítani lovaink egyéb tulajdonságaira, mint a versenyeken. Az állóképesség és az erő juttat be a célba.

Egészséges, vidám és sportszerű versenyzést kívánunk minden lónak, lovasnak és szervezőnek!

Ha szeretnéd követni a versenyt, arra is van lehetőség, mert a versenyzők visznek magukkal spot nyomkövetőt, így az alábbi live térképen mindig láthatod a pozíciójukat: https://surviveiceland.samsyn.is/

Történelmi ezüstöt és bronzot hozott haza Tatára Magyarország első izlandilovasa

Történelmi ezüstöt és bronzot hozott haza Tatára Magyarország első izlandilovasa

Augusztus 4-7. között a németországi Nöpkében rendezték meg az Izlandilovas Közép-Európa Bajnokságot, amelyen Magyarország először képviseltette magát, és amelyről két éremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal tért haza versenyzőnk.

Történelmi ezüstöt és bronzot hozott haza Tatára Magyarország első izlandilovasa

Az előtérben Kremmer Veronika, a lelátón a tatai delegáció az izlandilovas Közép-Európa Bajnokságon
Forrás: Beküldött
Fotós: Neddens Tierfoto

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hazánkat a tatai székhelyű Magyar, Izlandi Lovas Egyesület tagja és versenyzője, Kremmer Veronika képviselte, méghozzá két ló hátán: Ísbjörn vom Vindstaðir, valamint Neptún von Vindstaðir is kivette a részét a történelmi magyar sikerből: T1 kategóriában Ísbjörn von Vindstaðirral ezüst-, T4 kategóriában Neptún von Vindstaðirral pedig bronzérmet szerzett.

− Az egyesületünknek és a tagságunknak már az is óriási eredmény, hogy részt vehettünk a Közép-Európa Bajnokságon, két évvel azután, hogy minket és így Magyarországot teljes jogú tagjává választotta a Nemzetközi Izlandi Lovasszövetség.  Sokan álltak az ügyünk, a missziónk mellé, minden támogatást köszönünk, hogy újabb mérföldkövet érhettünk el.

„Óriási siker és büszkeség számunkra, hogy az első nemzetközi izlandilovas versenyünkön ilyen szép eredményeket értünk el Magyarország és Tata színeiben.” 

− részletezte Straubinger Zoltán, a Magyar, Izlandi Lovas Egyesület elnöke, aki kiemelte: a két dobogós hellyel megnyílt hazánk előtt az út a világversenyek felé is. 

Kremmer Veronika (balra) két kategóriában is érmes helyen végzett
Kremmer Veronika (balra) két kategóriában is érmes helyen végzett Forrás: Beküldött

Kremmer Veronika, mint megtudtuk, a T4 kategóriában már az első napon versenyzett: a selejtezőben nyújtott teljesítményével jutott be a szombati fináléba. A T1 kategóriában a selejtezőt szombaton tartották, majd vasárnap jött a döntő. Ahogy a lovas a Facebook-oldalán fogalmazott, nagyon hálás a tatai egyesületnek a támogatásért, a remek élményekért, és nagyon hálás, boldog azért, mert a magyar csapat tagja lehet. 

A versenyről – A lovasok és lovak augusztus 4-7. között versenyeztek Németországban. Az izlandi világszövetség tájékoztatása szerint mintegy 190-en indultak a versenyen. Ők Ausztriából, Belgiumból, Olasz-, Magyar-, és Németországból, Luxemburgból, Svájcból és Hollandiából érkeztek Hannover tartományba, egészen pontosan Nöpkébe. A különböző sportszámok mellett igazi közösségi együttlét, találkozópont is egy-egy izlandilovas verseny. Esténként szórakoztató programok, így például a hagyományos Nemzetek Éjszakája is várja a delegációkat. Csütörtök este tartották egyébként a megnyitó ünnepséget is. A következő nagy viadal, amelyen a tatai egyesület már több versenyzőt szeretne indítani, a 2023-as hollandiai világbajnokság.

A T1 kategóriában, ahogy az az izlandilo.hu-n olvasható, egy ovális pályán a lovasok három körben az alábbi feladatokat mutatják be: a rövid fal közepétől kezdve egy kör lassú töltben, majd a rövid fal közepénél átmenet lépésbe és kézváltás; a rövid fal közepétől egy kör lassú tölt, a hosszú fal mentén fokozás, a rövid fal közepétől egy kör gyors tölt. 

Kremmer Veronika a dobogón, kezében a magyar zászlóval

Kremmer Veronika a dobogón, kezében a magyar zászlóval
Forrás: Beküldött

A T4 kategóriában ugyanilyen pályán zajlik a verseny, itt is három feladatot kell végigcsinálni, ám a harmadik pontszáma duplázódik. Az indulók csoportosan, maximum hármasával itt a következőket mutatják be: bármilyen tempójú tölt; lassú, állandó és nyugodt tempójú tölt, valamint átmenet lépésbe kézváltással; lassúból közepes tempóba váltó tölt, egy kézben, egyértelműen odadobott szárakkal. 

Az egyesület számos ingyenes, közösségi programot szervezett meg: a Lóvoda napok, a Szent György napi Lovasünnepek, valamint a tatai lóverseny-hagyományokat is felélesztő Pezsgőgyári Díjugrató Lovasversenyek és az ehhez kapcsolódó családi napok is a nevükhöz kötődnek.

Straubinger Zoltán, az egyesület elnöke kiemelte: hálásak azért a bizalomért, tiszteletért, amellyel fogadták őket a nemzetközi lovas szövetségnél, céljuk pedig, hogy a jövőben továbbvigyék mind Magyarország, mind Izland, mind az izlandi lovak hírét, hírnevét.

A magyar delegáció a Közép-Európa Bajnokságon

A magyar delegáció a Közép-Európa Bajnokságon
Forrás: Beküldött

A sportszakmai célok mellett, mint látható, sportdiplomáciai, turisztikai, gazdasági szempontból is jelentős a világszövetségi tagság. Ennek példája a például a Közép-Európa Bajnokságon megszervezett Nemzetek estje, amelyen hazánk is bemutatkozott. A magyar gasztronómiát, kultúrát, valamint Tatát is bemutatták. Ebben a város önkormányzata is segítette őket különböző kiadványokkal.

Az izlandilovas Közép-Európa Bajnokság Nemzetközi Estjén a tataiak gusztosos kínálótálakat is összeállítottak

Az izlandilovas Közép-Európa Bajnokság Nemzetközi Estjén a tataiak gusztosos kínálótálakat is összeállítottak
Forrás: Beküldött

Forrás:kemma.hu

A FEIF irányelv

A FEIF irányelv

Minden természetes és jogi személy (pl. lovasok, bírók, szervezők, hivatali személyek és egyesületek) akik bármilyen módon érintettek izlandi lovas versenyeken és egyéb  rendezvényeken, elkötelezettek a tisztességes, bajtársi és sportszerű magatartás iránt, és a tisztességes és tapintatos lóval történő bánásmód iránt.

A FEIF Szabályzata és Előírásai magában foglal számos dokumentumot, mely az elvárt viselkedést taglalja. Ezek a dokumentumok a következők: FEIF Ethics principles and the Code of Conduct, FEIF Youth Protection Policy,  WorldRanking judges, World Championship judges és Officials at Breeding shows magatartási kódexe, a FEIF Social Media Policy, valamint a FEIF Anti-Doping policy.

Az említett dokumentumokról bővebb információ megtalálható a FEIF weboldalán.

https://www.feif.org/feif/documents/feif-policy/

Fotó: Jessinia Wallach

Északi Bajnokság 2022

Északi Bajnokság 2022

Rekordszámú lovas vesz részt a 2022-es Északi Bajnokságon

Az Izlandi Lovas Északi Bajnokság Augusztus 9. és 14. között,a finnországi Åland városában kerül megrendezésre, ahol az északi országok legjobb lovai versenyeznek az “Északi Bajnok 2022” címért. Finnország utoljára 2010-ben rendezett bajnokságot, Ypäjä-ban. Ebben az évben rekord számú, 173 kiváló északi lovas méri össze tudását, Dániából, a Faroe Szigetekről, Finnországból, Izlandról, Norvégiából és Svédországból.

Az idei Északi Bajnokság felügyeletéről és előírásairól az NIHC, mint irányító testület gondoskodott. Az Északi Bajnokság szervezeti felépítése partneri együttműködésen alapult azNIHC és a szervező ország között, azzal a céllal, hogy egy sikeres sport és Gæðingakeppni verseny valósúlhasson meg.

A verseny adminisztrációja 3 különböző szervezet jóvoltából valósult meg – az NIHC, a Finn Izlandi Lovas Egyesület (SIHY) és Åland helyi klubja, az Álenskur – a Nemzetközi Izalndi Lovas Világszövetség és a Finn Lovas Szövetség (SRL) szabályainak megfelelően.

A rendezvényről és az eredményekről bővebben az Északi Bajnokság weboldalán tájékozódhat.

Fotók: Laura Sundholm

 

https://www.ncicelandichorse.com/

error: Content is protected !!