A különleges izlandi patások világát is jobban megismerheti hazánk a jövőben

2020. márc. 17. | Hírek, Sajtómegjelenések

A különleges izlandi patások világát is jobban megismerheti hazánk a jövőben

A Nemzetközi Izlandi Lovas Szövetség a közgyűlésén, Izlandon teljes jogú tagként felvette a tatai Magyar, Izlandi Lovas Egyesületet a tagjai közé. Az így 22 tagúra bővült világszövetségnek Magyarország is tagja lett.

TATA Straubinger Zoltán, az egyesület elnöke kiemelte: hálásak a bizalomért, tiszteletért, amellyel fogadták őket a nemzetközi lovas szövetségnél, céljuk pedig, hogy a jövőben szeretnék tovább vinni mind Magyarország, mind Izland, mind az izlandi lovak hírét, hírnevét.

– Ahogy Ewald Isenbügel a világszövetség alapító elnöke mondta nekünk a közelmúltban, soha nem gondolta volna, hogy ilyen nagyra növi ki magát az, amibe belevágott. Mi is így érezzük magunkat – fogalmazott. A 11 éves múltra visszatekintő tatai székhelyű egyesület hazánk történelmi lovas hagyományaival és természet adta, valamint épített szépségeivel immár a világszövetséggel karöltve folytatná miszszióját.

– A jövő fiatalságát, lovas nemzedékét megtanítani mind arra, amit a lovak és különösen az izlandi lovak jelentenek, élményt adni mind a magyar, mind a nemzetközi vendégeinknek, fejleszteni az országok és lovasok közötti kapcsolatokat, új utakat kiépítve – tette hozzá az elnök, aki nagy beruházásra is készül Tatán. Olyan központot szeretnének kialakítani, ahol továbbképzéseknek, találkozóknak adhatnak helyet a világszövetség tagjai és a magyar lóbarátok számára.

– Régiónk bővelkedik lovas útvonalakban, de wellness, egészségügyi, kulturális lehetőségek egész tárházát is kínálja mindemellett. Múlt és jövő találkozik itt. Bízunk benne, hogy mind többekkel meg is ismertethetjük kincseinket, amelyek tovább gazdagíthatják majd a Nemzetközi Izlandi Lovas Szövetséget és Magyarországot is – részletezte terveiket az elnök.

A 2009-ben alakult Tatai és Térségbeli Lovasélet-fejlesztő Egyesület 2019-ben vette fel a Magyar, Izlandi Lovas Egyesület nevet, és vált országossá. A kezdetekkor megfogalmazott célját, miszerint helyben, a helyieknek kínáljon szórakozási lehetőséget, és mindeközben mind többeket, elsősorban a felnövekvő generációkat megismertette a lovaglással, a lovas kultúrával és ezekkel a nemes állatokkal, azóta is missziójának tekinti.

Dísa, a nemzetközi instruktor és Németh Krisztina az egyik tatai izlandi lóval

Tevékeny évek állnak mögöttünk

Straubinger Zoltán majd’ két évtizede elkötelezett lóbarát nagyjából ugyanennyi ideje terjeszti az izlandi lovak hírét is hazánkban, miközben tenyészti is a nemes állatokat. Korábban Utassy Ferenc tiszteletbeli izlandi magyar konzullal is tárgyalt már a különleges lófajta népszerűsítéséről, a diplomata a szintén a lovas egyesület által szervezett Szent György-napi Lovasünnepen is részt vett. A tatai lovas egyesület szervezi meg minden évben a Lóvoda napot, a Szent György-napi Lovasünnepet, néhány évvel ezelőtt pedig a tatai lóversenyhagyományokat is felélesztették a pezsgőgyári pályán. Mint megtudtuk, jövőbeni terveik között szerepel, hogy egy különleges jégrevü keretein belül ismertessék meg Magyarországgal az ötjármódú izlandi lovakat. A lovak a jégen elnevezésű programnak a fővárosbanfővárosban a Városligeti műjégpálya adna otthont. Az izlandi lovak különleges tudása A X. században Izlandon a legfőbb törvényhozó gyűlés megtiltotta idegen lovak behozatalát.

Azok a lovak, amelyek egyszer elhagyták a szigetet, nem térhettek többé vissza. Ez mindmáig így van, így viszont az izlandi világ egyik legtisztább vérvonalú lófajtája. Egyedülálló az izlandi lovak járása is: a lépés, a trapp és a galopp mellett a tölt, a passz és nagyon gyors repülő passz járásformával is rendelkezik. A tölt négyütemű jármód: a ló az első és hátsó lábait egyszerre tudja mozgatni egyazon oldalon, vagyis ha jobb első lábával lép, akkor a jobb hátsó követi ezt a mozgást. Az üteme miatt a lovas szinte rázkódásmentesen ül a nyeregben.

Az egyesület székhelyén a shetlandi pónik is jól érzik magukat

Nemzetközi szakemberrel

A világszövetség neves szakembereivel együtt honosítják meg ezekben a hónapokban az izlandi lovas kultúrát és szakmát hazánkban. Augusztus 15-én ennek első lépéseként nyílt napot szerveznek a Sjáliban Tatán, ahol az érdeklődők megismerhetik ezeket a különleges állatokat, történetüket és képességeiket. A programon nemzetközi lovas instruktor is részt vesz, és fel is lehet ülni a lovakra, hogy átélhessék az öt jármód, köztük a tölt élményét. A múlt héten több napot Tatán is töltött, és a magyar egyesületbe is belépett izlandiló-szakértő Herdis Reynisdóttir, Dísa, aki lapunknak elárulta: ezeknek a lovaknak hihetetlen az egyensúlyuk, a kitartásuk és a jellemük egyaránt, csakúgy, mint a különleges jármódjaik.

error: Content is protected !!