Sport / Versenyszámok / T2 – Tölt
T2 – TÖLT
Tölt versenyszámok
T2 – Tölt
Ez a versenyszám az ovális pályán zajlik.
Indulásra Jogosult lovak
Azok a párosok, akik ebben a versenyszámban részt vesznek, nem vehetnek részt másik tölt versenyszámban ugyanazon a rendezvényen.
Elődöntő
A lovasok egyesével versenyeznek. A lovas három körben kell, hogy bemutassa az alábbi jármódokat a következő sorrendben:
Feladatok
- bármilyen tempójú tölt
- lassú, állandó és nyugodt tempójú tölt
Átmenet lépésbe kézváltással - lassútól közepes tempójú tölt, egy kézben tartott, egyértelműen odadobott szárakkal
Minden feladat egyszer mutatható be, egy körön át. A pontozás a harmadik feladatban duplázódik.
Döntő
A bemondó utasításai alapján a döntősök bemutatják a kiírt feladatokat mindkét kézen, az S2.3.2 alapján.
Elődöntő egy lovassal a pályán
- A lónak be kell lépnie az ovális pályára, és közvetlenül valamelyik rövid falhoz kell mennie. Amennyiben a ló áthalad a hosszú fal kezdési pontján, megkezdi a versenyt. A belovaglási lehetőségek (hosszú vagy rövid fal) a szabályzat S2.4 pontjában vannak feltüntetve.
- A lovasnak köszönnie kell fejbólintással a bíróknak, amely a feladat megkezdését jelenti.
- A feladatok közötti váltás mindig a rövid fal közepénél történik. Kivétel a Pace, mely csak a hosszú falon történik.
- Az egyes jármódokra csak akkor adható pont, ha a jármód a két jelző pont közötti távolság teljes hosszán bemutatásra kerül. Kivéve a lépés, melynek bemutatása elegendő a hosszú fal felével megegyező távolságon.
- Az utolsó feladat befejezésekor a lovasnak fel kell vennie lépésbe a lovat, legkésőbb a hosszú fal felénél.
- Kijárat az ovális pályánál. A versenyszám befejezése után a lovas körözhet a lóval a kapunál.
Döntők
Az elödöntő 5 legjobban teljesítő párosa jut tovább a döntőbe, melynek neve A-döntő. Ha kettő vagy több ló kerül az ötödik helyre, mindegyikük továbbjut.
Megfelelő mennyiségű versenyző esetén a rendező kiírhat további döntőt (6-tól 10-dik helyezés), melynek neve B-döntő. Ha a B-döntő nyertese úgy dönt hogy nem kíván részt venni a A-döntőben, helyét nem veheti át másik versenyző a A-döntőben.
A rendező kiírhat még további döntőt is (11-től 15-dik helyezés), melynek neve C-döntő. A C-döntő nyertese részt vehet a B-döntőben. Ha a C-döntő nyertese úgy dönt hogy nem kíván részt venni a B-döntőben, helyét nem veheti át másik versenyző a B-döntőben.
A vonatkozó szabályokat lásd: FEIF Rules and Regulations