Sport / Versenyszámok / P1 – Pace verseny 250m

P1 – Pace verseny 250 m

P1 – Pace verseny 250 m

P1 – Pace verseny 250 m

Ez a versenyszám a pace pályán zajlik, kettő vagy több futamban.

 

Indulásra Jogosult lovak

Azok a párosok, akik ebben a versenyszámban indulnak, nem vehetnek részt P3-ban ugyanazon a rendezvényen.

 

Visszalépés körből

Amennyiben a lovas vissza kíván lépni egy körből, még aznap legalább 10 percen belül az előző futam végétől jeleznie kell az írnoknak. Ezen az időn túl csak akkor lehet visszalépni, ha orvos vagy állatorvos igazolja, hogy nem képes a páros a versenyre. Minden más esetben az időn túli visszalépés kizárást von maga után a versenyszámból.

 

Start

Maximum 4 ló áll fel a starthoz. Minden lovast jelölni kell egy színnel (kék és sárga, 2 vagy több szín szükség esetén). Minden lovasnak kettő segítője lehet. A segítőknek is az előírásnak megfelelő kobakot kell viselniük, pálca nem engedélyezett).

Amennyiben nincs egyetértés az első futam után, a kék színnel jelölt lovas indul a bal sávban (a start vonaltól/boxtól nézve a pálya vége felé arccal), a sárga színnel jelölt lovas pedig a jobb sávban. Minden ezt követő körre ez a szabály érvényes azokra, akiknek nincs érvényes futamuk (nincs mért idejük) vagy holtversenyben (egyforma idővel rendelkeznek) vannak.

A következő körökben (másodiktól a negyedikig) a leggyorsabb idejű lovas dönt, hogy melyik boxból (vagy pozícióból) indul mielőtt a többi lovast behívják a starthoz. Ez a döntés a behívás pillanata után már nem változtatható.

Ha 10 percen belül a bíró nem tudja elindítani a hívás után a futamot, az a ló amelyik hátráltatja a startot annak egy pár lépéssel hátrébbról kell indulnia. Amennyiben további 5 percben sem tud felállnia a starthoz, kizárásra kerül a futamból.

A startellenőrző bírónak, a kör elején jóvá kell hagynia, hogy a pálya kész és az idő mérése megkezdhető. Az indítást felügyelő bírónak aki a startvonal mögött helyezkedik el, a start-kész állapotot kell jóváhagynia.

Az indító jelére a lovasok ellovagolnak az 50 m-t jelző pontig az általuk szabadon választott jármódban. Az adott ponttól a pálya végéig verseny pace-ben kell haladni. Összességében vagy kettő, vagy négy kör a verseny, naponta maximum két kör.

A startotláskor törekedni kell a minél nagyobb csendre. A startvonalnál a lónak nyugodtan és egyenesen kell állnia, a cél irányába. Egyéb induló pozíciók is lehetségesek (pl. a ló átlósan áll), amennyiben a lovas tájékoztatja a csoportjában induló lovasokat és azok ezt jóváhagyják. Amennyiben egy ló akadályoztatva van a startnál és ez okból nem tudott elindulni, az indító engedélyezheti, hogy egyedül induljon. Ez nem számít szabálytalan indulásnak. Amint minden ló nyugodtan áll a cél irányába, indítható a futam. Az indító valamilyen emelvényen álljon, kb 3 méterre a pálya szélétől és 1-2 méterrel a versenyzők előtt. Látható jelet kell adnia (lehetőleg 2 színű zászlóval). Hangra való indítás nem engedélyezett.

Zászló mozdulatok jelentése:

  • Zászló feltartva: Vigyázz! Kész!
  • Zászló leengedve: Rajt!

Indítás startbox-ból, vagy indító gépből

Ha startboxból vagy indítógépből indul a futam, a lovasoknak 2,0 percük van arra, hogy lovaikat a startboxba állítsák. Az utolsó ló startboxba való beállását követően maximum 30 másodpercen belül el kell indítani a futamot.

Amennyiben a lovas ezen az időn belül nem képes beállni a startboxba, akkor az adott futamból kizárásra kerül.

A startbox első kapuja lehetőleg legyen zárva amikor a lovasok beállnak a boxba, és minden lovas törekedjen arra, hogy a többiekkel egy időben álljon be. A lovas kérheti, hogy a startbox első kapuja nyitva legyen. Amennyiben valaki ezt kéri, neki kell elsőnek beállni a boxba. A másik lovas megvárhatja, hogy az első lovas beálljon, de amint ez megtörtént, neki is azonnal el kell helyezkedni a boxba a megadott idő limiten belül. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a lovast be kell vezetni a boxba. Az indítás előtt az első és a hátsó kapu is legyen zárva.

A segítők csak a lovak bevezetésénél segédkezhetnek, nem erőszakoskodhatnak a lóval és nem léphetnek fel mindkét lábbal a startbox belső peremére. Ha a segítő nem a szabályoknak megfelelően cselekszik, a lovast kizárják az adott futamból. A start box segéd feladata az első és a hátsó kapu nyitása és zárása, és nem segíthetnek a lovakat bevezetni a startboxba.

Egy külön bíró felügyeli a starthoz történő felállást a startvonal mögül. Hangjelzés nincs.

 

Indulási sorrend

Az indulási sorrendet az első kör előtt sorsolással döntik el. A további körökben azok a ló-lovas párosok kezdenek együtt, akiknek az előző körben a legjobb idejük a legközelebb áll egymáshoz. Ez azt jelenti, hogy a legrosszabb idejű ló-lovas párosok kezdenek együtt, majd a második legrosszabb idővel rendelkezők és így tovább.

 Ha nincsenek közel azonos idővel rendelkező párosok, akkor az első futam indulhat kevesebb (akár egy) lóval. Amennyiben vannak érvénytelen idővel rendelkező párosok, a futamok felállítása sorsolással történik.

Versenybírók

Kilenc bíró szükséges.

Legalább öt bíró szükséges a Világranglista eseményein. A többi feladatkör betölthető a pace asszisztensekkel. A Pace asszisztensek rendelkezzenek megfelelő képzéssel és tagországi jóváhagyással.

  • az egyes bíró a startvonalnál áll
  • a kettes és hármas bíró, vagy egy bíró és egy pace asszisztens az 50m jelzésnél áll mindkét oldalon
  • a négyes bíró vagy egy pace asszisztens az 50 m és 100 m jelzés között áll
  • az ötös bíró vagy egy pace asszisztens a 100 m és a 150 m jelzés között áll
  • a hatos bíró vagy egy pace asszisztens a 150 m és a 200 m jelzés között áll
  • a hetes bíró vagy egy pace asszisztens a 200 m és a 250 m jelzés között áll
  • a nyolcas és a kilences bíró, vagy egy bíró és egy pace asszisztens a célvonalnál áll a pálya mindkét oldalán

Amikor az indítás startboxból történik, az indítás szabályosságának ellenőrzéséhez egy további bíró vagy egy pace asszisztens szükséges a startvonal mögött. A bírák vagy pace asszisztensek a lovasok színével megegyező színű zászlókat használnak. Ha valakit ki kell zárni, azt a színű zászlót emelik fel amelyik versenyzőre vonatkozik. Ha érvényes a futam, fehér zászlót emelnek fel. Alternatívaként, használható piros vagy zöld zászló. Az 50 m és 250 m es jelzések között levő bírók a zöld zászlót mutatják fel, amennyiben az ő szakaszukon a ló pace-ben haladt át. A bírák piros zászlót mutatnak fel, ha a ló nem pace-ben haladt át. Már egy piros zászló esetén is érvénytelen a futam.

Lovasok

Minden lovas legyen egyértelműen azonosítható.

Aktív csizma segítség megengedett a versenyben. Minden más, a ló tempóját fokozó segítség – mely megzavarhatja a többi lovast – tilos. Annak a lovasnak az ideje nem számítható, amelyik megzavarja a többi lovast. Azok a lovak, amelyek a következő futamra várnak, legalább 30 méterrel a célvonal mögött álljanak. Külön kérésre, a Vezető Bíró engedélyezhet egyéni indítást annak a lónak, amelyiket megzavartak.

A vonatkozó szabályokat lásd:  FEIF Rules and Regulations

error: Content is protected !!