A Nemzetközi Izlandi Lovas Szövetség január végi közgyűlésén Izlandon teljes jogú tagként felvette a tatai Magyar Izlandi Lovas Egyesületet tagjai közé. Az így 22 tagúra bővült világszövetségnek így Magyarország is tagja lett.

Straubinger Zoltán, az egyesület elnöke kiemelte: nagyon hálásak azért a bizalomért, tiszteletért, amellyel fogadták őket a nemzetközi lovas szövetségnél, céljuk pedig, hogy a jövőben szeretnék tovább vinni mind Magyarország, mind Izland, mind az izlandi lovak hírét, hírnevét.

– Ahogy Ewald Isenbügel a világszövetség alapító elnöke mondta nekünk a közelmúltban, soha nem gondolta volna, hogy ilyen nagyra növi ki magát az, amibe belevágott. Mi is így érezzük magunkat. Évtizedes szerelmünk az izlandi lovak és a lovas kultúra iránt érett most be – fogalmazott Straubinger Zoltán.

Az immár 11 éves múltra visszatekintő tatai székhelyű egyesület hazánk történelmi lovas hagyományaival és természet adta, valamint épített szépségeivel immár a világszövetséggel karöltve folytatná misszióját. Tanítani, képezni, élményt adni és fejleszteni.

– A jövő fiatalságát, lovas nemzedékét megtanítani mindarra, amit a lovak, és különösen az izlandi lovak jelentenek, élményt adni mind a magyar, mind a nemzetközi vendégeinknek, fejleszteni az országok és lovasok közötti kapcsolatokat, új utakat kiépítve – tette hozzá az elnök, aki nagy beruházásra is készül Tatán. Egy olyan központot szeretnének kialakítani, ahol továbbképzéseknek, találkozóknak adhatnak helyet a világszövetség tagjainak és a magyar lóbarátoknak.

– Régiónk bővelkedik lovas útvonalakban, de wellness, egészségügyi, kulturális lehetőségek egész tárházát is kínálja mindemellett. Múlt és jövő találkozik itt. Bízunk benne, hogy mind többekkel meg is ismertethetjük kincseinket, amelyek tovább gazdagíthatják majd a Nemzetközi Izlandi Lovas Szövetséget, és Magyarországot is – részletezte terveiket az elnök.

Az Izalndon töltött közgyűlésen Straubinger Zoltán mutatta be hazánkat és a tatai egyesületet (Fotó: Beküldött)

A 2009-ben alakult Tatai és Térségbeli Lovasélet-fejlesztő Egyesület 2019-ben vette fel a Magyar Izlandi Lovas Egyesület nevet, és vált országossá. A kezdetekkor megfogalmazott célját, miszerint helyben, a helyieknek kínáljon szórakozási lehetőséget, és mindeközben mind többeket, elsősorban a felnövekvő generációkat megismertette a lovaglással, a lovas kultúrával és ezekkel a nemes állatokkal, azóta is missziójának tekinti.

Tevékeny évek állnak már mögöttük

Straubinger Zoltán majd’ két évtizede elkötelezett lóbarát nagyjából ugyanennyi ideje terjeszti az izlandi lovak hírét is hazánkban, miközben tenyészti is a nemes állatokat. Korábban Utassy Ferenc tiszteletbeli izlandi magyar konzullal is tárgyalt már a különleges lófajta népszerűsítéséről, a diplomata a szintén a lovas egyesület által szervezett Szent György napi Lovasünnepen is részt vett.
A tatai lovas egyesület szervezi meg minden évben a Lóvoda napot, a Szent György napi Lovasünnepet, néhány évvel ezelőtt pedig a tatai lóverseny-hagyományokat is felélesztették a pezsgőgyári pályán.

Mint megtudtuk, jövőbeni terveik között szerepel, hogy egy különleges jégrevü keretein belül ismertessék meg a lovas hagyományaira joggal büszke Magyarországgal az ötjármódú izlandi lovakat. A lovak a jégen elnevezésű program a Nemzeti Vágta után újabb impozáns formában szólna a lóbarátokhoz, érdeklődőkhöz.

Az izlandi lovak különlegessége

A X. században Izlandon a legfőbb törvényhozó gyűlés megtiltotta idegen lovak behozatalát. Azok a lovak, amelyek egyszer elhagyták a szigetet, nem térhettek többé vissza. Ez mindmáig így van, így viszont az izlandi világ egyik legtisztább vérvonalú lófajtája. Egyedülálló az izlandi lovak járása is: a lépés, a trapp és a galopp mellett a tölt, a passz és nagyon gyors repülő passz járásformával is rendelkezik.

A tölt négyütemű jármód: a ló az első és hátsó lábait egyszerre tudja mozgatni egyazon oldalon, vagyis ha jobb első lábával lép, akkor a jobb hátsó követi ezt a mozgást. Az üteme miatt a lovas szinte rázkódásmentesen ül a nyeregben, ahogy az az alábbi videóban is látható: